Forma-1 / Motorsport

Hamilton: „legyűröm a futamon Vetteléket”

""

A McLaren brit versenyzője már a pénteki edzések után jelezte, hogy nem az időmérő lesz csapata erőssége a hétvégén, ám a versenyen sokkal jobb formában lehetnek, amit továbbra is fenntart.

Nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy a srácok elé kerüljünk, azonban egyértelmű, hogy harcba szállhatunk velük a versenyen” – mondta Hamilton, aki két és fél tizeddel lemaradva a rajtelsőséget megszerző Sebastian Vetteltől, a harmadik helyen végzett a kvalifikáción Indiában.

A szabadedzéseken ugyanolyan jó volt a versenytempónk, mint az övék, így izgatottam várom a megmérettetést.”

A Ferrari duója, Fernando Alonso és Felipe Massa a McLaren pilótái mögül, a harmadik sorból vághat neki a futamnak, és Hamilton szerint az olaszok párosa is előrébb kerülhet a versenyben.

A Ferrari sebessége egy kicsivel még gyorsabb, de nem tudhatjuk, hogy mennyi üzemanyaggal mentek pénteken. Mindenesetre azt gondolom, hogy rájuk is oda kell figyelni.”

Amennyiben jól elkapjuk a rajtot és eredményesen harcolunk a srácokkal, akkor reményeim szerint egy jobb versenyt teljesíthetünk, mint az elmúlt futamokon.

Hamilton számára nem volt egyszerű az elmúlt három verseny, hiszen kivétel nélkül mechanikai problémák nehezítették az életét. Szingapúrban váltóhiba miatt búcsúzott az élről, míg Japánban illetve Koreában hidraulikus problémák hátráltatták.

Nagyon bízom abban, hogy egy problémamentes versenyem lesz, és semmi technikai malőr nem hátráltat, ugyanis már csakis arra szeretnék koncentrálni, hogy eredményes csatákat vívjak, és értékes pontokat szerezzek” – tette hozzá a jövőre Mercedes színeiben versenyző brit.